Navigáció
Egy délutánt és estét tölthettünk együtt a 150 évvel ezelőtt, 1864. május 10-én született Jantyik Mátyásra, békési festőművészre emlékezve. Ez az alkalom azért is különleges volt, mert a festő leszármazottai is jelen tudtak lenni a 2014. június 21-én 14 órakor kezdődött kiállításon, melyet Dr. Berecky Loránd művészettörténész nyitott meg, s melyen Izsó Gábor, Békés város polgármestere mondott köszöntőt, s egy úttal Bodáné Pető Erzsébettel, a Békési Múzeumbarátok Körének tagjával közösen adta át a művész Belenta Mihályt ábrázoló portréját a Békés Városi Jantyik Mátyás múzeum igazgatónőjének, S. Turcsányi Ildikónak. (Megtekinthető: 2015. június 30-ig nyitva tartási időben.)
 
A kiállítás megtekintését követően került sor arra az emlékkonferenciára, mely a festőről és koráról kívánt képet adni a hallgatóságnak.
„Jantyik jó helyen, jó időben született és élt.” – Dr. Sz. Kürti Katalin művészettörténész szavait tolmácsolhattuk elsőként a Békési Galéria kistermében a XXXVIII. Békés-tarhosi Zenei Napok keretén belül. Majd Gyarmati Gabriella művészettörténész előadásában a Munkácsy-Jantyik problematikáról beszélt a magyar Parlamentben. Kállai Júlia békési grafikusművész: A csend hangos rajzai cím alatt mesélt Jantyik visszahúzódó természetéről és azzal szemben álló hangsúlyos, „hangos” rajzait és festményeit hozta közelebb az érdeklődők számára. S. Turcsányi Ildikó múzeumigazgató: A kiállítás-rendezés története – gondolatok jelen tárlat tanulságai kapcsán címmel számolt be a kiállítás létrejöttéről.
 
Az emlékkonferenciát követően a közönség átsétált a Városháza dísztermébe, ahol Jantyik Mátyás: Delelés (1884) című festményének átadására került sor. Az estét a PG Csoport előadásával zártuk, melynek két alapító tagja Jantyik Mátyás leszármazottja: Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba.