Navigáció
A Bolyki Brothers Magyarország egyik legjelentősebb a cappella együttese. Több mint húsz éve dolgoznak együtt. A komolyzene, a pop, valamint a jazzvilág is számon tartja és értékeli munkájukat. Az együttes tagjai képzett zenészek. Brácsa, klarinét, és pozan szakon végeztek, és aktív résztvevői a nemzetközi komolyzenei életnek is. A zenekar vezetőjével, Bolyki Andrással beszélgettem.
 
Kérem, mutassa be, kik is alkotják a Bolyki Brothers-t…
Együttesünk négy testvérből áll, és hozzánk csatlakozott 2009-ben helyettesítőként Havas Lajos. Ám amikor már nem volt szükség a helyettesítésre, akkor úgy döntöttünk, hogy nem engedjük el, tehát most öten vagyunk. Ez nagyon sokat számít a hangszerelésben, ami ugye így nem igaz, mert nincsenek is hangszerek, de nem mindegy, hogy négy- vagy ötszólamú a partitúra. Az együttes tagjai: Havas Lajos, zeneszerző és kiváló muzsikus, Bolyki György, László, Balázs és jómagam András volnék.
 
Acapella együttesként először egy németországi fesztiválon léptek fel, amit közel 100 koncert követett. Honnan jött az ötlet?
Családi és egyházi rendezvényeken gyerekfejjel is sokszor léptünk fel, aztán valaki szólt, hogy ez jobb annál, hogy csak az ebéd mellé énekelgessünk. Így jutottunk el egy megkeresés kapcsán Németországba, ahova rendszeresen visszajártunk.
Németország után Magyarországon is egyre népszerűbbek lettek. 2007-ben több amerikai fellépés, majd 2008-ban egy teltházas Kínai koncerttel kápráztatták el a közönséget. Meséljen kicsit erről…
A kilencvenes évek végétől vannak nyilvános fellépéseink Magyarországon. A 2000-es zeneakadémiai koncertünk hozta meg az áttörést itthon és 2005-ben Graz-ban nyertünk egy nagy versenyen, az pedig a nemzetközi vonalat erősítette. Bejártuk Európát, egy hónapot töltöttünk Amerikában beutazva a keleti partot, majd Shanghai következett.
 
A turnék során nem egy világsztárral sikerült együtt dolgozniuk. Kik is ők?
Hú, most nehéz lenne sorolni, de akire nagyon büszkék vagyunk az a fantasztikus gitár virtuóz Al Di Meola, és mondjuk a New York-i Holmes Brothers blues együttes. De ne ragadjunk ki senkit, hiszen olyan pályán futhattunk az évek során, ami – visszagondolva – nagyon megmelengeti a szívünket.
 
A sok koncert mellett 3 albumot is megjelentettek. Milyen hangvételűek ezek a lemezek?
Az első CD-nk egy koncertfelvétel volt, azt követte egy demó-szerű lemezünk, ami inkább szárnypróbálgatás, útkeresés volt. Eztán nagyon hosszú idő alatt elkészítettük a The Fruit Of The Spirit című albumot, amivel megcsiklandoztuk egy kicsit az acapella világot. Mivel keresztény emberek vagyunk, a lemez témája bibliai ihletettségű. Ám nem garasoskodtunk a humorral. A koncepció, a dalok, a felvétel minősége mellett annak az albumnak az ereje éppen a rengeteg humorban keresendő.
A következő lemezünk szintén koncertfelvétel, ami csak a humorra épített, zenében és narrációban egyaránt. A máig népszerű „Hová mész te kis nyulacska” stílusparódia CD kiadása volt.
Azt követően két lemezünk szinte egy időben jelent meg. A POWER című korongon egy krízis után új erőre kapó együttes minden fájdalma és öröme megtalálható, vendégművészekkel és egy hangszeres kíséretű dallal együtt. Szinte még le sem zártuk a stúdió munkálatokat, amikor elkezdtük tervezni a Bolyki Karácsony című albumot és 2009. karácsonyára meg is jelent ez az 5 számos korong. 
 
2014. június 25-én Békésen lépnek fel. Mire számíthat a Békés-tarhosi Zenei Napok közönsége? 
A Bolyki Brothers nagy hegymászó hírében áll: a legmagasabb csúcsokról a legmélyebb intimitásba visszük a hallgatóinkat, sok humorral, no és komolysággal, és mindezt csak azért, mert szeretjük, ha örömet adhatunk!
 
Köszönöm az interjút!