Navigáció
A XXXVIII. Békés-tarhosi Zenei Napok 2009 óta egészülnek ki néptánc előadásokkal és 2014. június 27-én már a negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Belencéres Néptánc Gála is ekkor, melynek első előadása 2005-ben volt, s mely minden évben az együttes életében évadzárót is jelent egyben. Ezzel kapcsolatban Mahovics Tamást, az csoport művészeti vezetőjét, a Népművészet Ifjú Mesterét kérdeztük.
 
Hogyan értékeled az elmúlt esztendőt? Mi az amit minden képpen kiemelnél a néptánc csoport életéből?
Az elmúlt szezonban több mint 50 szereplése volt a táncosoknak. Ezek között a békési, helyi fellépések mellett megyei és országos bemutatkozások is megtalálhatóak. Nemzetközi színpadokon is felléphettek, legutóbb Isztambulban jártak. Néhány fontos momentumot kiemelhetünk az együttes idei tevékenységéből, például fellépésünk volt a Magyar Értékek Napján, Budapesten, ahol Békés megyei magyar táncokkal képviselhettük megyénket. Okányi Mihály televíziós szereplése is öregbítette Békés város hírnevét a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos vetélkedőben. De igazából minden fellépésünk egyformán fontos, hiszen célunk az, hogy népszerűsítsük a Kárpát-medence hagyományos népzenei és néptánc kultúráját.
 
Milyen repertoárral készültük a Belencéres Néptánc Gálára?
Lesz erdélyi összeállítás, melyben kalotoszegi, széki, magyarpalatkai és szilágysági táncok láthatóak, továbbá lesznek somogyi, eleki, rimóci, kalocsai és kazári feldolgozások. A műsor egyik legfontosabb momentuma a Békés megyei magyar táncok kutatásának újabb eredménye képpen színpadra állított szeghalmi táncok, amelyben egy hagyományos regruta bál fog megelevenedni a táncosok előadásában.
 
A táncházmozgalom egyre népszerűbb az egész ország területén. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ és a Belencéres Néptáncegyüttes együttműködéseként Békésen már a 7. táncházsorozat valósulhat meg, melynek egyik állomása egybe esik a gálával. Miért tartod fontosnak a táncházmozgalmat, milyen jelentősége volt a kezdetekkor a közös zenének és táncnak és mi napjainkban?
A táncházmozgalom legfontosabb feladata az, hogy mai világunkban élővé, tovább használhatóvá tegye hagyományos kultúránk tánccal és zenével kapcsolatos szegmensét. A békési táncházmozgalom évről-évre egyre erősebb, köszönhetően a jó hangulatú, minden korosztályt megszólító táncalkalmaknak, amelyek talán városunk kulturális életét is gazdagíthatják. A hagyományos paraszti kultúrában az egyetlen szórakozási forma volt a különféle táncalkalmak, melyek amellett, hogy kikapcsolódást nyújtottak, a fiatalok párválasztásának is legfontosabb helyszínéül szolgáltak.
 
Szeptemberben új tanév kezdődik. Hogyan kerülhetnek közelebb az érdeklődők a néptánc világával? Mit tudsz ajánlani a népzenét és táncot szerető, tanulni vágyó gyermekek és felnőttek számára?
Várunk mindenkit a havonta, kéthavonta megrendezésre kerülő Belencéres Táncházakban. A fiatalabbaknak ajánlom a városunkban található művészetoktatás lehetőségét, az idősebbek pedig részt vehetnek a felnőtt tánctanfolyamokon, melyek 2014. október első hétfőjén indulnak. Információt erről a kulturális központban Túri Andreától (06206400-23-39) vagy tőlem kérhetnek a 06 30/606-67-64-es telefonszámon.