Navigáció
Nagy sikere volt a 2014. június 27-én, telt ház előtt megtartott Belencéres Néptánc Gálának és Táncháznak, mellyel idén már negyedik alkalommal egészült ki a Békés-tarhosi Zenei Napok.
Láthattunk kalotaszegi táncokat Almási Berta – Szabó Dániel Keresztelők című koreográfiájából, de szintén Erdélybe kalauzoltak el minket a művészeti vezető, Mahovics Tamás által színpadra álmodott széki és magyarpalatkai táncok, melyeket Antal Dóra és Antal Roland összeállításaként szilágysági táncok követtek. Az utóbbi koreográfiát legutóbb nemzetközi porondon Isztambulban mutatták be a táncosok. A 90 gyermekből és fiatalból álló együttes ebben az évben több mint 50 alkalommal mutatkozhatott be. A csoportok utánpótlás, gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályban táncolnak.
A Népművészet Ifjú Mestere címmel rendelkező Mahovics Tamás Pauza című koreográfiáját is láthattunk, melyet eleki román táncokból készített. De a gyermek együttes előadásában a fiatal tánckarvezető, Csipei Judit: Somogyi táncok című összeállítását is megtekinthettük. A Békés megyei magyar táncok kutatása Tamás számára nagyon fontos. A feltárt megyei táncok sorában most először láthattak színpadon felelevenedni szeghalmi táncokat Csipei Judit – Mahovics Tamás: Szeghalmi regrutabál című koreográfiájában.
Külön zenei blokkban vajdaszentiványi dallamokkal szórakoztatták a nagyérdeműt az együttes állandó kísérő muzsikusai, a Suttyomba Zenekar. A rimóci táncok blokk, melyet az ifjúsági együttes mutatott be, egy 2008-ban készült koreográfia felújítása volt. Az utánpótlás korosztály Csipei Judit – Mahovics Tamás: Kalocsai táncok című összeállításával a Békés Megyei Gyermek és Kisegyüttesek Találkozóján arany minősítést szerezett.
Végül, de nem utolsó sorban, Szabó János: A kazári fonóban című koregráfiája zárta a bemutatót. Az est ezzel azonban nem ért véget. Meglepetés vendégként a színpadon köszönthettük Gjertrudot és Cigányzenekarát Norvégiából, akik leginkább, erre a fellépésre készülve magyar dallamokkal szórakoztatták a közönséget. Az estét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően ingyenes táncház zárta.