Navigáció
 
A népzene és a néptánc szeretete, a jó hangulat és a rendszeres táncházi muzsikálás hozta össze az öt kolozsvári fiatalt vagyis a Tokos Zenekar tagjait, akik elhivatottsággal és odaadással végzik a zenélést és a népzene továbbéltetését. 

A Tokos Zenekart 2011-ben alapította öt lelkes zeneakadémista Kolozsváron. Az együttesben Tókos Csongor Attila és Vajas Albert hegedűn, Szép Gyula Bálint brácsán és hegedűn, Gergely Elek  harmonikán és nagybőgőn, Toth Adorján Márton pedig nagybőgőn és brácsán működnek közre. A zenekar elsődleges célja, hogy a tagok szülőhelyének, Kolozsvárnak a népzenéjét minél több emberrel megismertessék, hiszen a környék zenéje, tánca, kultúrája áll legközelebb a szívükhöz. 2014-ben elindultak a „Fölszállott a páva” tehetségkutató műsorban és a hangszeres szólisták és zenekarok közül kategóriagyőztesek lettek. 

Egy kis ízelítő: 

A Békés-tarhosi Zenei Napok színpadán új időpontban 2016. június 22-én, szerdán 20 órától láthatjuk őket a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Jantyik M. u. 23-25.).

A belépés ingyenes. (Támogató adományt tisztelettel elfogadunk.)
Társrendező és támogató: Keresztény Értelmiségiek szövetsége Békési Szervezete.
 
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!