Navigáció

A Jazzelek trió visszatérő fellépője különböző országos jazz-kluboknak, irodalmi kávéházaknak, és a négy évtizedes múltra visszatekintő, Magyar Örökség Díjas tarhosi Énekiskola gyökereihez visszanyúló Békés-tarhosi Zenei Napoknak. Idén is a fellépő művészek között tudhattuk Horváth Elek zenekarát. 

Igazi különlegesség volt az idei zenei napok programjai között ez a koncert, fiatalabbak és idősebbek, unokák, szülők és nagyszülők egyaránt a kívnácsi nézőközönség soraiban foglaltak helyet. Horváth Elek nagybőgőn, Bánfi Miklós zongorán, Ugró Béla dobon játszottak, míg Izbéki Tímea, a zenekar kiváló énekese gondoskodott a jó hangulatról. Az este során standard és klasszikus jazz dalokat is hallhattunk. A közönség legnagyobb örömére, magyar számok is megszólaltak, így Cserháti Zsuzsa “Boldogság és én”, “Könnyű mint az egyszer egy” és az “Akad amit nem gyógyít meg az idő sem” nagy slágereit is hallhattuk. A magyar számok mellett nem maradtak ki a repertoárból olyan híres zenék, mint a Cherbourgi esernyők című francia zenés film  világhírű I Will Wait For You című dala, és felcsendült a Sweet George is. 

A program támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.