Navigáció
 
Városunkban nem első alkalommal köszönthettük Teleki Miklós orgonaművészt és Mészáros János Elek énekest, hiszen mindketten visszatérő fellépői az idén 40 éves Békés-tarhosi Zenei Napoknak. Közös előadói estjük nagy népszerűségnek örvendett. 
A nagy nyári melegben a kellemesen hűvős református templom adott otthont a rendezvénynek, ahol a nézők türelmetlenül várták, hogy megszólaljon az orogona. Az este folyamán öt műsorszámban csendült fel Mészáros János Elek varázslatos hangja, aki minden dalhoz fűzött egy-két gondolatot. Az énekes saját költeményét is elszavalta. Sok ember szemébe csalt könnyet akarva-akaratlanul a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, illetve a Hazám, hazám te mindenem című dallal. 
A műsor végén a közönség kikísérte a templom elé Teleki Miklós orgonaművészt és Mészáros János Elek énekest, ahol hatalmas tapssal köszönték meg előadásukat.
A templom bejáratánál a közönség és a művészek együtt elénekelték az Erdő mellett estvéledtem című népdalt, ezzel elköszönve egymástól.