Navigáció
 
A sok éves hagyománynak megfelelően idén is a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadása nyitja a Békés-tarhosi Zenei Napokat június 17-én (vasárnap) 18:00 órai kezdettel.
 
A hangversenyt Fejes Antal, a Békés-tarhosi Zenei Napok egykori művészeti vezetője nyitja meg, pohárköszöntőt Izsó Gábor, Békés város polgármestere mond.
 
Vezényel: Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész
Közreműködik: Szabadi Vilmos kétszeres MIDEM, Príma, HUNGAROTON és Liszt-díjas hegedűművész
 
A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar egy több mint 50 éves múltra visszatekintő együttes, a Dél-Alföld zenekultúrájának meghatározó képviselője. Számos hazai és külföldi fellépéssel vitte hírét régiónk színvonalas zenei életének. A zenekar tagjai a megye településeinek zenetanárai, akik amellett, hogy hivatásnak tekintik az ifjúság zenei nevelését, nem váltak meg az aktív előadóművészi tevékenységtől sem. Közülük többen már évtizedek óta a zenekar szolgálatába állítják mesterségbeli tudásukat, és egyre többen vannak azok a fiatalok is, akik pályakezdőként a megyébe visszatérve fontosnak tartják a zenekar fejlődését, kultúraközvetítő szerepét.
 
Műsorukban ez alkalommal Beethoven darabok szerepelnek majd. Elsőként a D-dúr hegedűverseny (Op. 61.) csendül fel, mely 1806-ban készült, a komponista egyetlen e műfajban készült alkotása, a klasszikus hegedűirodalom remeke, „a hegedűversenyek fejedelme”.
 
Második darabjuk a jól ismert V. „Sors” szimfónia (Op. 67) lesz, mely a klasszikus zene egyik legtöbbet játszott műve a műfaján belül. A szimfónia négy tételből áll: Allegro con brio, Andante con moto,  Allegro és Finale. Allegro.
 
Az V. szimfóniával kapcsolatban érdekes összefüggés, hogy a V betű a morzekódban három rövid és egy hosszú jelből áll, ami megegyezik a szimfónia első négy hangjának ritmusával. Beethoven a nyitótétel nevezetes motívumát állítólag a sorssal azonosította: “Így kopogtat a sors az ajtón.” A teljes szimfónia az ember kétségbeesett küzdelmét és az emberi akarat végső diadalát (Finale) példázza.
 
A nyitóhangverseny helyszíne: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
 
Belépődíj: 2500 Ft/fő, Békés Kártyával 2000 Ft/fő, Csoportos kedvezmény, minimum 10 fő esetén: 2000 Ft/fő.
Jegyek megvásárolhatók intézményünkben nyitvatartási idő alatt vagy online ide kattintva.
 
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.