Navigáció
 
„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”
/Kodály Zoltán/
 
A Pro Musica Fúvósötös tagjai aktív hangszeres művészek és tanárok, akik a komolyzene népszerűsítését tűzték ki fő céljuknak. 
A névválasztás a középiskolás évekre nyúlik vissza, amikor a Bajai Pro Musica zenei táborban töltöttek el felejthetetlen napokat, és barátságuk is – mely a mai napig töretlen – ezekben az időkben mélyült el.
Az együttes megalakulása óta számos önálló koncertet adtak művelődési házakban, fesztiválokon, valamint  zenei ismeretterjesztő interaktív énekórákat is tartanak. Ezeknek az óráknak a célja, hogy az iskolai énekórákon tanultakat élő zenével kiegészítsék, valamint zenei élményt nyújtsanak úgy, hogy közben a gyermekek megismerkednek a hangszerek működésével. Több alkalommal volt rádióadásuk Lukácsházi Győző műsorvezetésével és szerkesztésével. Ezen kívül 2016 óta minden évben kamarazenei tábort tartanak Békés-Tarhoson, ahol az egykori Énekiskola magalakult Gulyás György vezetésével.
 
Pro Musica Fúvósötös 2018. június 26-án (kedden) 19.00 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) színpadán lép fel.
 
A zenekar tagjai:
Herczegh Zsuzsanna (fuvola)
Kerényi Judit (oboa)
Reé György (klarinét)
Nagy Zoltán (kürt)
Kubassy Tamás (fagott)
 
Belépődíj: 2000 Ft/fő, Békés Kártyával 1500 Ft/fő, csoportos kedvezmény minimum 10 fő esetén: 1500 Ft/fő
Jegyek válthatók a kulturális központ recepcióján vagy online ide kattintva.
 
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!