Navigáció
 
 
A Belencéres Néptáncegyüttes gálaműsorára éppen 13. alkalommal kerül sor 2018. június 29-én 18:00 órai kezdettel Békésen a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Jantyik M. u. 23-25.).
2009 volt az első olyan év, mikor a Békés-tarhosi Zenei Napok programsorozatát népzenei elemekkel, így a gálával és azt követően táncházzal színesítettük. 
Olyan programelem ez, melyre mindig jó szívvel gondolnak vissza a vendégek, hiszen nemcsak telt házas érdeklődés, de minden alkalommal vastaps is kíséri a néptáncos fiatalok szemet gyönyörködtető táncát. Nem csoda, hiszen ők a Mieink! Békési és környékbeli gyermekek, fiatalok akik a népzenében és a néptáncban találták meg azt, ami számukra értéket közvetít, s igyekeznek évről-évre előadásaik alkalmával átadni azt a közönségnek is. A vendégek számos új koreográfiát láthatnak első sorban a tánckarvezetők: Csipei Judit, Okányi Mihály és Földesi Márton, illetve az utánpótlás nevelésben tevékenykedő Mahovicsné Ladányi Anita és Hankó Tamás néptáncpedagógusok munkája nyomán. Az előadás idején a Belencéres Néptáncegyüttes tagjai a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és AMI, valamint a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium néptáncot tanuló diákjaival is kiegészülnek. Az est során az élőzenéről a Suttyomba Zenekar 7 fős társulata gondoskodik. Az együttes művészeti vezetőjének, a Népművészet Ifjú Mesterének: Mahovics Tamásnak a nevében is köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatását.
 
Legyen Ön is vendégünk!
 
Belépődíj: 1000 Ft/fő. A gálát követő táncház ingyenes.
 
Jegyek válthatók a kulturális központ recepcióján vagy online ide kattintva.
 
 
/Fotó: GA-Pix Fotó/