Idén 14. alkalommal mutatkoznak be a Belencéres Néptáncegyüttes csoportjai és szólistái a Békés-tarhosi Zenei Napok színpadán.
A vendégek számos új koreográfiát láthatnak majd, elsősorban a tánckarvezetők: Csipei Judit, Okányi Mihály és Földesi Márton, illetve az utánpótlás nevelésben tevékenykedő Mahovicsné Ladányi Anita és Hankó Tamás néptáncpedagógusok munkája nyomán.
Az előadás idején a Belencéres Néptáncegyüttes tagjai a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és AMI, valamint a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium néptáncot tanuló diákjaival is kiegészülnek, valamint bemutatkoznak majd a nemrég indított citeraképzés résztvevői is.
A gálán és az azt követő ingyenes táncházban a Suttyomba Zenekar biztosítja az élőzenét.
Az együttes művészeti vezetőjének, a Népművészet Ifjú Mesterének, az esti gála rendezőjének: Mahovics Tamásnak a nevében is köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Csoóri Sándor Alapnak a támogatását.
Időpont: 2019. június 28. (péntek) 18:00 óra
Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
Belépődíj: 1000 Ft/fő. A gálát követő táncház ingyenes.
Jegyek válthatók a kulturális központ recepcióján.
Legyen Ön is vendégünk!
/Fotó: GA-Pix Fotó/