Navigáció

A XLIV. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében kerül megrendezésre Dévai Nagy Kamilla előadóművész és Meister Éva színművész közös előadása “Túl ötven erdőn – 1920-2020” címmel, mely a trianoni békeparancs utáni magyar életérzésről, az egyén és a közösség tragédiájáról, az összetartozásról szól, valamint arról, hogy Magyarország és a magyarság van, volt és lesz, örökkön örökké!

Dévai Nagy Kamilla Liszt-díjas, Érdemes Művész tavaly nagyon szép évfordulót ünnepelt: 50 éve énekel a közönségnek. A Nyílik a rózsa és a Röpülj páva televíziós népdalvetélkedőkön tűnt fel, legendás hajpántjával és a gitárjával. Mind az öt földrészen énekelt a nagyvilágba szétszóródott magyarságnak. Ő az egyetlen magyar előadóművész, aki bekerült a Guinness Világrekordok Könyvébe, mert ma is ő énekel a világon a legtöbb, jelenleg 34 nyelven. Dévai Nagy Kamilla mindezek mellett létrehozta iskoláját, a Krónikás Zenedét, melyet 22 éve működtet.
Meister Éva erdélyi származású, Magyar Művészetért Díjas színművész, a Magyar Kultúra Lovagja. A nemzet napszámosaként, mint szabadfoglalkozású színművész dolgozik. Több mint 40 éve kezdett el a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban játszani, melynek 10 évig volt a tagja. 30 éve sok helyen megfordult a Kárpát-Hazában, a legkisebb falutól, hova nem jár színház, a nagyhírű teátrumok közönségéig, majd a határainkon túl élő magyar egyesületeknél: Ausztria, Németország és Svédország városaiban, hogy amennyire csak lehetősége van, a 16 egyéni estjével enyhítsen lelkünk trianoni fájdalmán, és erősítse a nemzeti összetartozás tudatát.

Az előadás helyszíne: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
Időpont: 2020. október 18. (vasárnap) 18:00 óra

Az előadás után a művésznők dedikálnak a helyszínen.

A belépés ingyenes. (Támogató adományt tisztelettel elfogadunk.)

Társrendező és támogató: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Békési Szervezete