A Suttyomba zenekar népzenei koncertjével évről-évre emeli a Békés-tarhosi Zenei Napok fényét. Fellépéseiket a profizmus és az autentikus megszólalás jellemzi.
A zenekar vezetőjével, Szujó Zsolttal beszélgettünk az október 9-i békési koncert kapcsán:
Mikor alakult a Suttyomba zenekar és kik alkotják a jelenlegi felállást?
A zenekar 1993-ban alakult, azonban a jelenlegi felállásban 1995 óta dolgozunk. Tagok: Bohák Endre, Laurik László és Szujó Zsolt.
Mit jelent a Suttyomba szó?
A suttyomba szó jelentése talán mindenki előtt ismeretes. Zenekarunk életében azonban ez külön értelmet kap. Egy korábbi kocsmai jelenetből ered a név, de ez maradjon a mi titkunk.
Mit tartasz a zenekar eddigi legnagyobb sikerének?
Zenekarunk sikerei között talán a Duna Televízió meghívásait említeném. Részt vehettünk az Etnofon és az Élő Népzene műsorsorozatokban.
Milyen típusú felkéréseket szoktatok kapni?
Zenekarunk többnyire néptáncegyüttesekkel dolgozik együtt. A régióban több együttesnek vagyunk az állandó kísérő zenekara, amelyre büszkék vagyunk. Ennek köszönhetően számos táncház, előadás, évzáró műsor áll a hátunk mögött, de önálló koncertek és bemutatók is előfordulnak.
A békési koncert gerincét milyen muzsikák alkotják majd?
A békési koncerten szokás szerint a kis-magyarországi és erdélyi magyar népzene lesz reflektorfényben.
Többnyire része a koncertnek nem mindennap használt hangszerek bemutatója is. Idén számíthatunk ilyen érdekességekre?
Igyekszünk idén is megszólaltatni olyan különleges hangszereket, amelyekkel nem mindennap találkozhatnak a hallgatók. Aki már volt a koncertjeinken, az ismét ízelítőt kaphat ezekből, aki esetleg még nem, annak legyen ez meglepetés.
Köszönjük az interjút!
Várunk minden népzene rajongót a Suttyomba zenekar koncertjére 2020. október 9-én, pénteken 18:00 órától a kulturális központ kápolna termébe.
A belépés ingyenes.
Bővebb információ:
Kecskeméti Gábor Kulturális Központ
(Békés, Jantyik M. u. 23-25.)
Tel.: 66/411-142