A békési Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Bagoly László, tegnap ünnepelte a névnapját. Mondhatni, hogy nem is kaphatott volna szebb és méltóbb ajándékot a sorstól, mint azt a véletlenszerűen éppen erre a napra esett koncertet, ami „Volt növendékek hangversenye” címmel került megrendezésre a zeneiskolában.
Mint a korábbi években, úgy idén is, a BÉTAZEN ezen koncertjének programjában olyan fiatal tehetséges muzsikusok csillogtathatták meg tudásuk legjavát, akik korábban maguk is a békési zeneiskola növendékei voltak, ezt követően pedig zenei pályán tanultak/tanulnak tovább.
Ez alkalommal hat ifjú zenész játékában gyönyörködhetett a közönség.
Elsőként Darányi Hanna, a Békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója F. Chopin: b-moll Nocturne c. művét adta elő zongorán. Hanna tanára a békési zeneiskolában Tamás Tibor és Kovács Gabriella volt, jelenleg Bereczki Julianna növendéke.
Őt követve öt fúvóshangszeres fiatal váltotta egymást a színpadon.
Haydn: Esz-dúr trombitaverseny II. I. tételét Gedei Márk, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója játszotta el. Márk tanára a békési zeneiskolában Szarka István, Daróczi István és Biró Tamás voltak. Az egyetemen jelenleg Molnár Zoltán növendéke.
Reinecke: D-dúr – fuvolaverseny 3. tételét Budás Tímea előadásában hallgathatta meg a közönség. Tímea alapfokú zenei tanulmányit Timkó Sára tanárnőnél kezdte fuvolán. A debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban elvégzése után Klasszikus zenész OKJ-s vizsgát tett, és felvételt nyert a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Karára. 2022-ben klasszikus fuvola alapszakon szerzett diplomát. Jelenleg már ő maga is tanít, a téti és a komáromi zeneiskola tanára.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója, Pocsaji László Brant: I. trombita koncert című művét játszotta el. A békési zeneiskolában Bagoly László tanítványaként végzett, jelenlegi tanára Horváth Bence.
A Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium 11 évfolyamos tanulója, Trescsik Áron Larsson harsona concertjének II. és III. tételét adta elő. Áron tanára a békési zeneiskolában Erdei István volt, most Kalmár Zoltán növendéke.
A koncert záró műsorszámaként, Vivaldi: d-moll klarinétversenyének II. III. tételét – Andreas Tarkmann átiratában, a budapesti zeneművészeti egyetemen idén frissen diplomázott Hegyi Norbert adta elő hangszerén. Tanára a békési zeneiskolában Demjén Gábor volt, az egyetemen pedig Szatmári Zsolt és Pálfi Csaba voltak a mesterei.
A hangverseny alatt az ifjú egykori növendékek szólójátékát Rázga Áron virtuóz zongorajátéka kísérte.
Az előadást követő vastaps hallatán, minden zeneiskolai tanár joggal lehetett büszke egykori tanítványára.