Az elmúlt hétvégén a közös éneklés és zenélés szívből jövő örömét tapasztalhatták meg mindazok, akik személyesen vettek részt a XLIX. Békés-tarhosi Zenei Napok két nagyszabású rendezvényén, a szombat délután megrendezésre kerülő XX. Kórustalálkozón, valamint vasárnap este a XII. Fúvószenekari találkozón.
A több éves hagyományt követve, ismét a békési református templom biztosított méltó helyszínt a húsz éves jubileumát ünneplő Kórustalálkozónak. A találkozó megálmodója és a kezdete óta töretlenül lelkes szakmai vezetője az egykori legendás hírű tarhosi Énekiskola diákja, az idén 90 éves, sokak által Mona néniként ismert és szeretett, Sebestyénné Farkas Ilona zenepedagógus, karvezető.

Mona néni elhivatott munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hívó szavára a saját budapesti kórusa, a Hunyadi Véndiák Kórus mellett, még öt másik kórus érkezett az eseményre, és ezek közül négyet egykori tanítványai dirigáltak:
Borchy Csilla a Kispest Kórus – Gyöngyvirág karnagyaként,
Bozziné Doromby Szilvia a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kamarakórusának vezetőjeként,
Kocsorné Krizbai Anna a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusa vezetőjeként,valamint Pocsai Mária Andrea a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Vegyeskarának karnagyaként.
Ötödik meghívott kórusként, a May Zoltán által dirigált, Budapestről érkező Chemical Singers Énekegyüttes állt fel a dobogókra.
A kórusművek színes palettáját felvillantó műsor során minden kórus megcsillantotta tudása legjavát. A tisztán szárnyaló énekhangok, valamint a kísérő hangszerek magával ragadó összjátéka elvarázsolta a jelenlévőket.
Hasonló zenei élményben részesülhettek mindazok, akik úgy döntöttek, hogy vasárnap este megtekintik a békési Erzsébet-ligetben lévő Gödörben megrendezésre kerülő a XII. Fúvószenekari találkozót, mely egyben a Békés-tarhosi Zenei Napok záró rendezvénye is volt.
A korábbi találkozók magas színvonalának megfelelve, ez alkalommal is négy zenekar és egy mazsorett csoport produkcióiban gyönyörködhetett a találkozó közönsége.
A program házigazdája, a Bagoly László karnagy által dirigált Békés Városi Ifjúsági Fúvózenekar, valamint a három meghívott vendégzenekar
– a Domokos Balázs karnagy által irányított, a Békéscsabáról érkező Körösparti Junior Fúvószenekar,
- a Debreceni István karnagy és Szalai Erzsébet által irányított Csorvás Város
Fúvószenekara és Majorette Csoportja,
- és a Vágó István karnagy által dirigált Hódmezővásárhelyi Koncertfúvós Zenekar – egymást váltva szórakoztatta a közönséget.
A klasszikus indulókból, komoly- és könnyűzenei művekből, filmzenékből álló műsort, és közben a mazsorettek bemutatóját nem egyszer vastapssal jutalmazta a lelkes közönség.

Mindkét találkozó egy-egy közös, jóhangulatú vacsorával zárult.